NKA UNIVERSITAS PEAC Menü
Karácsonyi sportjegycsalád

WNBA-S SZTÁROKKAL TELETŰZDELT CSAPAT ELSŐ EK ELLENFELÜNK

WNBA-s sztárokkal teletűzdelt csapat első EK ellenfelünk
Az izraeli Neve David Ramla ellen szerdán 18 órai kezdettel Pécsett kezdjük meg az Európa Kupa csoportkörét, igazi sztárcsapatot látunk vendégül.
Soha nem játszott még a PEAC izraeli ellenféllel, de azt lehet tudni róluk, hogy nem restek mélyen a tárcájukba nyúlni, ha sztárok szerződtetéséről van szó. Most is több olyan klasszis pattogtat náluk, akik pár hete még az Egyesült Államok (és a világ) legjobbjaival mérték össze tudásukat a WNBA-ben.

A Ramla régóta szereplője az európai kupasorozatoknak, három alkalommal az EuroLigában is rajthoz álltak. 2001-ben Pécsett is pályára léptek, a nyolcaddöntőben a MiZo Pécsi VSK együttesével kerültek szembe, 20 éve a Rátgéber László vezette pécsi gárda két győzelemmel jutott tovább. Tíz éve érte el a legnagyobb nemzetközi sikerét a Ramla, 2011-ben ők nyerték meg a FIBA Európa Kupát. Legendás csapatkapitányuk az a Shay Doron volt, aki az első izraeli női kosárlabdázóként bekerült a WNBA-be.

A mai Ramla pontos játékerejével kapcsolatban túl sok információval nem rendelkezhetünk, hiszen nemrégiben csatlakoztak az amerikai idegenlégiósaik, akik igazi nagyágyúk. Ismerősen cseng a honi kosárlabda barátok számára Emma Cannon neve, aki a 2019/2020-as idényben a Csata gárdáját erősítette a magas poszton. A tavalyi idényt Törökországban töltötte, nyáron pedig az Indiana Fever-ben a WNBA-ben. Glory Johnson - aki montenegrói útlevéllel is rendelkezik -tavaly a Sopront beugróként segítette az EuroLigában novemberben, az akkor sérült Határ Bernadett pótlására. Utána a török Bellona Kayserihez igazolt, és Törökországban fejezte be a tavalyi idényt. A magas posztokon tehát igen erős amerikai kettőst foglalkoztatnak az izraeliek, az irányító poszton pedig igazi gólgyárossal, a 25 esztendős Kelsey Mitchell-el erősítettek. Ő szintén az Indiana Feverrel szerepelt a WNBA-ben. A kisember mind a 32 WNBA mérkőzésen kezdőként lépett pályára, és 17,8 pontos átlagával volt az Indiana Fever legjobbja. Biztosan az egyik pontfelelősként, vezérszerepre szerződtette a Neve David Ramla is.

A jelentős vérfrissítésen átesett Ramlához érkezett jónéhány játékos más izraeli csapatoktól is, érdemes lehet megemlíteni Gili Eisner nevét, akivel Chelsea Nelson korábban a Hapoel Rishon Le-Zion csapatában együtt kosárlabdázott. Ami pedig az állandóságot illeti, amerikai és izraeli útlevéllel rendelkezik Alyssa Baron, aki az izraeli 3x3-as válogatott igazi erőssége, és már hetedik szezonját kezdte a Ramla együttesénél. A fenti ötösfogat alkotja ellenfelünk várható kezdőcsapatát szerdán, egyénileg igen magasan jegyzett és roppant képzett játékosok.

Nehéz megjósolni előre, hogy mi várható szerda este az NKA Universitas PEAC és a Neve David Ramla összecsapásán. Az esélyeket tekintve mindenképpen mellettünk szól az, hogy már több tétmérkőzés van a hátunk mögött, ahol jó formába lendültünk, arról nem is beszélve, hogy augusztusban megkezdtük a felkészülést az idei szezonra. Ellenfelünk viszont több kiemelkedő tudású sztárjátékossal a soraiban érkezett már hétfőn Pécsre, akik képesek egyéni játékkal, gyors és váratlan megoldásokkal meccseket nyerni.

A szerdai összecsapásra klubunk meghívta a pécsi posták vezetőit, kézbesítőit, ügyfélkapcsolati és más munkatársait, így tisztelegve munkájuk, hivatásuk előtt, a szombati Postai Világnap alkalmából.

Várunk minden további érdeklődő szurkolót szerdán a Lauberbe, melynek kapuit 17 órakor nyitjuk.

« vissza


Kiemelt támogatók:

NKA UNIVERSITAS PEAC - BELLONA KAYSERI MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Fontos győzelmet arattunk az Európa Kupában a török Bellona Kayseri ellen. A 80-74 arányban megnyert találkozóval hatalmas lépést tettünk a csoportunkból való továbbjutás felé.

© Minden jog fenntartva