NKA UNIVERSITAS PEAC Menü
Tippmix Pro - V-SPORT

RÁZÓS EGY UTAZÁS VOLT…

Rázós egy utazás volt…
Csapatunk eddigi Európa Kupa szereplésének egyik legviszontagságosabb utazása után végül kedd estére, szerencsésen megérkeztünk a török fővárosba, Ankarába. Szerdán magyar idő szerint 14,30-tól a favorit Nesibe Aydin ellen zárjuk az EK csoportkörét.
Hosszú és fárasztó napunk kezdődött kedden hajnali öt órakor, noha a későbbi kalandokat még csak nem is sejtettük, amikor reggel negyed hétkor Sopronból a bécsi repülőtér felé vettük az irányt. Menetrend szerint 10 óra 5 perckor emelkedett volna a levegőbe a Turkish Airlines Isztambulba tartó járata kis csapatunkkal a fedélzeten, ám az indulást elhalasztották, tekintettel a török nagyváros repülőterén uralkodó rendkívüli időjárási viszonyokra. Isztambul nemzetközi repülőtere néhány óráig nem is fogadott és nem indított járatokat. A folyamatos halasztások vége az lett, hogy 14 óra 50 percre tűzték ki a gépünk indulását, ám nekünk még egy átszállásra is szükségünk volt, hogy eljussunk a török fővárosba, Ankarába még a keddi napon és ez bizony lassan meghiúsulni látszott.

Szerencsére a Turkish Airlines gondoskodott arról, hogy átfoglalják a repülőjegyeinket a Bécsből 13 óra 45 perckor Isztambul ázsiai oldalán fekvő Sabiha Gökcen repülőtérre induló járatukra, majd onnan a 19 óra 15 perckor (Törökországban két órával többet mutatnak az órák, mint odahaza) induló ankarai gépre. Mindezt persze úgy, hogy az eredeti járatra konténerekben felpakolt csomagjainkat is „kiszabadították”. Némi késéssel ugyan, de 14 óra után végre felemelkedett velünk a gép. A viharos időt Bécs fölött is éreztük, alaposan megrázták a Boeinget a széllökések, de sikeres volt mind a fel- mind pedig a leszállásunk is. Helyi idő szerint már negyed hét is elmúlt mire megérkeztünk, és az átszállási idő az esős Iszambulban kicsit szűkösre sikeredett, de nagy rohanás után elértük az Ankarába tartó belföldi repülőjáratot is. Szűk egyórás repülőutat követően sikeresen landolt a gépünk a török fővárosban, egyedül Chelsea Nelsont veszítettük el egy kis időre, ő a török utasokkal szállt ki a gépből és másfelé ment egy „elágazásnál”. Szerencsére hamar megtalálta kis csoportunkat és nagy örömünkre a csomagjaink is hiánytalanul meglettek. Egy 25 perces buszutat követően érkeztünk meg szálláshelyünkre, gyors vacsora, és pihenés volt a program, a keddre tervezett edzés így elveszett számunkra.
   
Szerdán délelőtt lesz alkalmunk egy rövid ismerkedésre a mérkőzés helyszínével, délután pedig a Nesibe Aydin – NKA Universitas PEAC Európa Kupa mérkőzés magyar idő szerint 14 óra 30 perckor kezdődik, és a FIBA Youtube csatornáján élőben lesz látható. Annyi bizonyos, hogy a favorit ezúttal a kiváló csapatot alkotó Aydin, akiket eddig senki sem tudott legyőzni idén – csak a mieink Pécsett 78-66-ra. Mindkét küzdő fél ott van a legjobb 32 között már, így amit előzetesen célul tűzhettek ki mindketten, azt sikerült elérniük.

« vissza


Kiemelt támogatók:

NKA UNIVERSITAS PEAC - VASAS AKADÉMIA MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A 2022-es esztendő első hazai mérkőzésén a Vasas Akadémiát fogadtuk, amelyet 87-73-ra legyőztünk. Kosarak, lepattanók, riportok az összefoglalóban.

© Minden jog fenntartva