NKA UNIVERSITAS PEAC Menü
Mester2es

NEM FÉRT BELE A SOK HIBA

Nem fért bele a sok hiba
Fontos lett volna nyerni, ez azonban nem a mi napunk volt, a lelkes és jól küzdő Ludovika FCSM Csata 79-70-re győzni tudott ellenünk a fővárosban.
Ludovika Csata
Ludovika Csata
PEAC-PÉCS
PEAC-PÉCS

A mérkőzés előtt derült ki, hogy rosszulléte miatt Szücs Réka nem tudja vállalni a játékot. Chelsea Nelson duplája jelentette a mérkőzés első találatát, amit amerikai magasemberünk még kettővel megtoldott, így 0-4 állt a Ludovika Aréna eredményjelzőjén. A folytatás kiegyenlített játékot hozott, a fővárosiak nehezen tudták tartani Kiss Virágot, aki az első negyedben nyolc alkalommal állhatott a büntetővonalhoz. A mi védekezésünk viszont meglehetősen puha volt, így a találatainkra rendre válaszolni tudtak Lelikék, így az első tíz perc után mindössze két pontos előnnyel zártunk (20-22).
   
Némi figyelmetlenség és hamar egalizált a hazai gárda a második negyed elején, de a vezetést nem tudták átvenni. Sokat nem változott a játék képe, ám Kiss Virág 2+1-es találata után öt pontos előnyre tettünk szert (24-29). Felzárkózott azonban a Csata, Dean kosarával mindössze egy volt közte, 30-31 állt ekkor az eredményjelzőn. Egy 6-0 sorozattal picit ismét sikerült meglépnünk, a félidőt jelző dudaszóra pedig négy pont megmaradt az előnyünkből (37-41).
   
Wentzel Nóri hárompontosa nyitotta a harmadik játékrészt, és ekkor még nem sok jel nem mutatott arra, hogy a Csata hamarosan nem csak hogy megfordítja a mérkőzést, de már a vezetést sem adja ki a kezéből. Zele Dorina lendült bele alaposan, a szinte kedvére átsétálhatott védelmünkön és zavartalanul gyűjtögethette a pontjait. Nem igazán tudtunk mit kezdeni a mozgékony és alacsony szerkezetű fővárosiakkal, Dorina pedig mindenhonnan betalált, tizenkét pontot szerzett egymaga ebben a periódusban. Támadásban is megakadt a játékunk, az első félidőben még szigorúan bíráskodó sípmesterek is kicsit többet megengedtek a pályán, ám az eladott labdáink miatt magunkat okolhattuk, ezeket pedig rendre pontokra váltotta a Csata.
   
A záró játékrésznek 63-55-ös hazai vezetésről vághattak neki a csapatok, egy picit sikerült összeszedni magunkat, zsinórban három kosár is a mieink nevéhez fűződött, Simon Zsófi triplájával kettő pontra olvadt a hátrányunk (63-61). A hazaiak időkérését követően Zele Dorina lendítette túl a csapatát, a mieink küzdöttek, de két pontnál közelebb nem jutottunk (36. perc 69-67). A végjáték Tursics Krisztián csapatáé volt, Zele Dorina és Japreece Dean kosaraival eltávolodtak a hazaiak. Három percen belül voltunk már, Csirke Ferenc időt kért 75-67-nél, de hiába, játékunkban már semmi átütő erő nem volt, így a vége 79-70 lett a harcosabban küzdő Ludovika FCSM Csata javára.
   
Ludovika FCSM Csata – NKA Universitas PEAC 79-70 (20-22, 17-19, 26-14, 16-15)
Budapest, 200 néző. V.: Cziffra, Győrffy, Varga-Záray
   
Ludovika FCSM Csata: Horváth 5/3, Dean 12, Lelik 15/6, Gyöngyösi 5/3, Zele 26/6. Csere: Hegedűs 8, Böröndy 4/3, Toman 4. Edző: Tursics Krisztián, Bódi Ferenc
NKA Universitas PEAC: Dudásová 2, Wentzel 7/3, Marshall 12, Nelson 14, Kiss 27. Csere: Sarok 1, Simon 5/3, Brajkovic 2, Selcova -. Edző: Csirke Ferenc, Szentendrei Áron
   
Csirke Ferenc: Sajnos már a mérkőzés előtt elveszítettük Szücs Rékát. A második félidő alapján maximálisan megérdemelt a Csata győzelme. Sajnos az első félidőben nem tudtunk hét pontnál nagyobb különbséget kiharcolni. Összesen tizenhét faultunk volt, puhán védekeztünk és ez megengedhetetlen. A harmadik negyedben nyolc labdát adtunk el, többségében képességbeli problémáknak köszönhetően. Hiába elemeztük a Csata labdaszerzéses szituációit, sikerült ezeket a hibákat újra és újra elkövetnünk. A jövő heti két hazai mérkőzést szeretnénk megnyerni és bízunk abban, hogy egy kis Csata-segítséggel sikerül megszereznünk a harmadik helyet.
Kiss Virág: Több dolgot is megbeszéltünk, amire szerettünk volna figyelni. Leginkább ott rontottuk el, hogy szörnyen puhán védekeztünk. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, ha olyan komoly céljaink vannak, mint az alapszakasz 3. helye. Csalódott vagyok, mert roppant fontos győzelem lett volna. Rengeteg hibával játszottunk, ami nem fért bele.

« vissza


Kiemelt támogatók:

NKA UNIVERSITAS PEAC - DVTK BRONZCSATA ÖSSZEFOGLALÓJA (1. MÉRK.)

A bronzéremért zajló párharc első felvonását megnyerte Csirke Ferenc együttese, amely már csak egy lépésre van az éremszerzéstől! A legszebb jelenetekkel és interjúkkal tarkított videós összefoglalónk a péntek esti mérkőzésről.

© Minden jog fenntartva