NKA UNIVERSITAS PEAC Menü
Tippmix Pro - V-SPORT

JÓ MECCSEN TUDTAK GYŐZNI A FRANCIÁK

Jó meccsen tudtak győzni a franciák
A PEAC-PÉCS 75-63-as veresége ellenére értékes meccset játszott a nála jóval erősebb francia élcsapattal az Európa Kupa H csoportjának második meccsén. Vasárnap Pécsett a ZTE ellen folytatódik a menet.
PEAC-PÉCS
PEAC-PÉCS
Basket Landes
Basket Landes

Idegesen kezdett mindkét csapat, az első kosárra néhány elrontott támadást követően került sor, Cierra Bravard 2+1-es kombinációjával indítottunk, majd jött Wentzel Nóri egy középtávolival és 5-0 állt az eredményjelző táblán. A franciák is elkezdték a pontgyártást, a csereként beálló Gaye kosaraival át is vették a vezetést (5-6). Tartottuk a lépést ellenfelünkkel, bár a franciák Gaye révén egy kicsivel előrébb jártak nálunk (8-10). Centerünk, Cierra Bravard kapta hátára a mieinket és vezérletével 9-0-s rohamot indítottunk. Jól szállt be Vita Horobets is, remek mezőnymunkája mellett egy dudaszós triplát is bevágott (20-12). Kiegyenlítettebbé vált a játék, harcosan és koncentráltan kosárlabdáztak Szabó Fanniék, így a várakozáson felül sikerült első negyed hét pontos vezetésünkkel zárult (24-17).
   
Kihagyott dobások itt is ott is, majd Taisiia Udodenko remekül elengedett triplája növelte tíz pontra előnyünket (27-17). Gaye volt tarthatatlan a túloldalon, a franciák magasembere tíz dobott pontnál járt a 12. percben. A magasemberek közül Plouffe is bekapcsolódott a pontszerzésbe, majd az egyre jobban belelendülő franciák utolértek bennünket a játékrész derekán (29-29). Mivel nekünk továbbra is bedeszkázták a gyűrűt, át is vették a vezetést Julie Barennes tanítványai. Kicsit kifáradtunk a kőkemény franciák ellen, hosszú percekre beragadtunk a 29. dobott pontnál (17. perc 29-34). Szerencsére jött azonban a fáradhatatlanul küzdő Wentzel Nóri, és vége szakadt a holtpontnak, majd ukrán centerünk dobta be második tripláját. Úgy tűnt helyre billenünk, de a nagyszünet előtti hajrá a kék mezeseknek sikerült jobban, így 34-40-es állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok.
   
A nagyszünetben száznál is több kis kosaras palánta népesítette be a parkettet, az előkészítős korosztály 12 csapata köszöntötte a Lauber parkettjéről a közönséget.

Villámgyorsan tíz pont fölé nőtt a Basket Landes előnye a nagyszünetet követően, Hejdova hárompontosa, majd a szintén remekül játszó Suarez kosara után 34-45 állt a táblán. Centereink nem találtak ellenszert a francia magas emberek játékára, támadásban és védekezésben is több hiba csúszott a játékukba, a különbség pedig tovább nőtt (26. perc 36-49). Nem hagytuk őket jobban ellépni, harcosan küzdöttünk, a záró negyednek tíz pontos vendégelőnnyel vágtunk neki (44-54).

Wentzel Nóri követte el hamar negyedik személyi hibáját, majd Ayim lendült bele a vendégeknél, nehezen tartottuk a szemre is atlétikusabb, sokkal jobb fizikumú franciákat (33. perc 48-61). Cierra Bravard és Hegedűs Janka váltotta a pályán Udodenkot és Kaposi Pálmát a magas posztokon, de a franciák lendületét nem tudtuk megtörni, öt perccel a vége előtt 67-48-ra vezetett a Basket Landes, amikor Meszlényi Róbert időt kért. A végére sikerült egy kicsit újítanunk Wentzel Nóri vezérletével, Cierra Bravard is beszórt egy hárompontost, de ahogyan azt előzetesen is sejteni lehetett, az erősebb csapat megszerezte a második győzelmét az Európa Kupa H csoportjában.
   
PEAC-PÉCS – BASKET LANDES 62-75 (24-17, 10-23, 10-14, 18-21)
Pécs, 500 néző. V.: Jovanic (BIH), Smiljanic (SRB), Miljalkovski (NMKD)
   
PEAC-PÉCS: Marizy 10/3, Wentzel 11, Gémes-Sarok -, Udodenko 9/6, Bravard 19/9. Csere: Horobets 3/3, Szabó 4, Sánta 3, Hegedűs -, Kaposi 1. Edző: Meszlényi Róbert, Ábrahám Márta
BASKET LANDES: Dumerc -, Suarez 12, Ayim 7, Hejdova 9/3, Plouffe 9. Csere: Gaye 20, Toure 6/3, Paget 6/6, Mason 2, Mbuyamba 4. Edző: Julie Barennes, Shona Thornburn
   
Cierra Bravard: Az ellenfél kifejezetten jól játszott, több kosarat szereztek, ezért nyertek. Fontos meccs volt ez számunkra, mert az utóbbi időben sok problémával küszködtünk. Az eredménnyel nem vagyok elégedett, de a játékunkkal maximálisan.

Meszlényi Róbert: Először is, gratulálok az ellenfélnek, nagyon jó csapat, megérdemelt győzelmet aratott. Ahogy Cierra is említette, sok gonddal küszködünk, és szerettünk volna ezen a meccsen elindulni felfelé. Úgy gondolom, hogy ez sikerült is.

Aby Gaye: Nagyon örülök a győzelemnek, ezzel a céllal érkeztünk ide. De most már előre tekintek, és megpróbálunk tovább javulni.

Julie Barennes: Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, nem találtuk a ritmusunkat, de a második negyedben csak tíz pontot engedélyeztünk az ellenfelünknek, a megszilárdult védekezésünknek köszönhetően. Ez kitartott a végéig, és fontos győzelmet arattunk, aminek nagyon örülök.




« vissza


Kiemelt támogatók:

NKA UNIVERSITAS PEAC - VASAS AKADÉMIA MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A 2022-es esztendő első hazai mérkőzésén a Vasas Akadémiát fogadtuk, amelyet 87-73-ra legyőztünk. Kosarak, lepattanók, riportok az összefoglalóban.

© Minden jog fenntartva