PEAC-Pécs Menü
TIPPMIX PRO

JAVÍTANI AKAR ELLENÜNK A MEGERŐSÖDŐ CEGLÉD SZERDÁN

Javítani akar ellenünk a megerősödő Cegléd szerdán
A negyedik fordulóban az eddig két vereséget és egy győzelmet jegyző, az idényre jócskán megerősödő VBW CEKK Cegléd vendégeként lépünk pályára Monoron, szerdán 18 óra 30 perces kezdettel.
A négy légióst foglalkoztató kék-sárgák alaposan átalakultak az idei szezonra, új vezetőedzővel és több új játékossal a soraikban vágtak neki a bajnokságnak. A ceglédiek vezetőedzője a spanyol Gabriel Carrasco után a görög Kostas Keramidas lett. A tapasztalt, 55 esztendős szakember korábban a görög női válogatott szövetségi kapitányaként a 2017-es Európa Bajnokságon az elődöntőig vezette a nemzeti csapatát. Munkáját Panos Labropoulos segíti, aki az elmúlt években a görög Iraklis Thessaloniki női csapatának vezetőedzője volt. A CEKK tavalyi csapatából maradt Kobolák Cintia csapatkapitány, Gorjanácz Ágnes, Böröndy Dominika, és a fiatalok, Szirony Dorina, Révész Luca, Viszmeg Míra. Továbbra is a Cegléd mezét viseli a görög légiós, Katerina Sotiriou, aki idén három forduló után a ceglédiek legponterősebb játékosa a maga 19,7 pontos átlagával.

A nyáron elsőként Tinara Moore érkezéséről adott hírt a Cegléd, az amerikai játékos tavaly már szembe került a PEAC-PÉCS játékosaival, az Európa Kupában a Cadí La Seu csapatával szerepelt velünk azonos csoportban. Remekül játszott ellenünk a 24 esztendős bedobó, most pedig a CEKK egyik meghatározó játékosa.

A palánk alá két magyar és egy külföldi újigazolás érkezett, a 23 esztendős Kuttor Enikő Zalaegerszegről tette át székhelyét Ceglédre, Bozóki Bettina pedig legutóbb a PINKK csapatában játszott, két szezont kihagyva, kisfia születése után ismét kosárlabdázik. A harmadik magas ember, Dominique McBryde pedig a tengerentúlról érkezett, az Arizonai Egyetem csapatában játszott legutóbb. A negyedik légiós a belga Castors Braine együttesét erősítette tavaly, korábban a Polkowice és a Salamanca csapataiban pattogtatott. Az EuroLigában is tapasztalt, 28 esztendős Mariona Ortiz szintén jó választás a Ceglédieknek, 18,7 pontot átlagolt az elmúlt három fordulóban.

A fentiekből látható, a kék-sárgák egy igen erős, Európa Kupás csapatot hoztak össze, kiváló légiósokkal, amely a magyar bajnokságban is éremre esélyes lehet. Egyelőre felemás a kép, Kostas Keramidas együttese sima győzelemmel indította a bajnokságot, a ZTE NKK ellen 102-70-es sikert arattak, majd következett egy szoros vereség Miskolcon (71-69), a legutóbbi fordulóban pedig meglepetésre a Vasas nyerni tudott Monoron a CEKK ellen 73-69-re.

A fentiekből is látszik, hogy egy alakulóban lévő csapatról van szó, mint ahogy a PEAC-PÉCS is gyakorlatilag még alakulóban van, de minden bizonnyal hazai pályán törekedni fog ellenünk a Cegléd arra, hogy javítson a mérlegén.

A szerdai, VBW CEKK CEGLÉD – PEAC-PÉCS mérkőzés helyszíne a Monori Városi Sportcsarnok (Monor, Balassi Bálint u. 25.), kezdési időpont pedig 18 óra 30 perc, az összecsapást nézők előtt rendezik. A ceglédi klub tájékoztatása alapján a vendégszurkolók, hozzátartozók, barátok parkolni a csarnok előtti parkolóban tudnak, a kijelölt helyen (tábla fogja jelezni a vendég parkolót). A belépést a mérkőzés kezdete előtt legkorábban 30 perccel tudják biztosítani a vendégek részére. Az alapszakasz meccseken a felnőtt jegyek 1.000,- Ft-ba kerülnek, a diákok és a nyugdíjasok részére 500,- Ft a belépőjegy ára. A belépéskor testhőmérséklet ellenőrzést végeznek a rendezők, csak a 37,5C alatti hőmérséklettel engedélyezik a belépést. Az érkezés és a távozás között a csarnok területén kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése. Büfé a helyszínen nincs, étel-ital fogyasztása a létesítményben tilos.





« vissza


Kiemelt támogatók:

A KÖZVETLEN RIVÁLISUNKHOZ UTAZUNK

A ceglédi túra előtt Kond Árpádot kérdeztük

© Minden jog fenntartva