PEAC-Pécs Menü
Indul a játék!

HELYZETJELENTÉS A PEAC-PÉCS MINDENNAPJAIRÓL

Helyzetjelentés a PEAC-PÉCS mindennapjairól
Hivatalos felnőtt, női kosárlabda mérkőzésen utoljára március 5-től 7-ig Pécsett pattogott a labda a Magyar Kupa nyolcas döntőjén. Március 17-én a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel az MKOSZ befejezettnek nyilvánította a 2019/2020-as idényt. Kond Árpád ügyvezetővel beszélgettünk a kialakult helyzetről, a jelenről és a jövőről.
- Az utóbbi hetekben óriásit fordult a (kosárlabda)világ a koronavírus-járvány miatt, hogyan érintette ez a PEAC-PÉCS-et?
- Előzetesen senki nem számíthatott arra, hogy ilyen gyorsan a nyakunkba szakad a bajnokság vége, de biztonsági és járványügyi szempontból teljesen érthető döntés született. Számunkra ez azt jelentette, hogy elveszítettük azt a javítási lehetőséget, amit a play-off hozott volna. Rosszul zárult így a klub nézőpontjából ez az idény, hiszen a Magyar Kupának kedvező sorsolással vághattunk neki, hazai pályán a TFSE-MTK ellen minden esélyünk megvolt arra, hogy a legjobb négy közé kerüljünk és újra érmes reményei legyenek a pécsi női kosárlabdának. Mint utóbb kiderült, idén ez a csalódást keltő találkozó volt az utolsó mérkőzés a csapatunk életében, ami után felgyorsultak az események. Miután befejezettnek nyilvánította a szövetség az idényt, a klub tulajdonosai a kialakult helyzetre való tekintettel rögtön a szerződések mielőbbi lezárását, módosítását kezdeményezték, ahogy szinte minden csapat ezt tette.   
- Konkrétan ez mit jelentett?
- A járványügyi veszélyhelyzet kihirdetése következtében idejekorán lezáruló bajnoksággal vis maior helyzet állt elő, a szerződéseink teljesítése ellehetetlenült, mindkét oldalról lehetetlenné vált a teljesítés, hiszen a klub nem tudta versenyeztetni a sportolóit, akik pedig nem tudtak edzeni, és játszani, hiszen lakat került a sportcsarnokra is. Próbáltuk empatikusan kezelni a helyzetet, és ahogyan az MKOSZ is kérte, közös megegyezésre törekedtünk a szerződések sorsát illetően. Ez az elmúlt napokban megtörtént, az edzőkkel és a játékosokkal is sikerült megállapodnunk.
- A kialakult helyzetben milyen módon sikerült rendezni a múltat?
- Légiósainkat biztonságban hazautaztattuk már a járványügyi-veszélyhelyzet kihirdetése után nem sokkal, hiszen sorra zárultak le a határok a világ minden pontján, így nekünk is azonnal lépnünk kellett, és a szerződéseket le is zártuk az idény lefújásával. A magyar játékosainkkal, akikkel egy-két kivételtől eltekintve az idény végéig állunk szerződésben, meg tudtunk állapodni, ők is károsultjai a jelenlegi helyzetnek, ahogy a gazdaság számos szereplője. Ők megértették, hogy a klub is nehéz helyzetbe került, és tudomásul vették, hogy a szerződésükből hátralévő időszakra a jövedelmük felét elveszítették. Az edzőinkkel is meg tudtunk állapodni szerződéses összegeik csökkentéséről és a tevékenységük átalakításáról, egyénileg, otthon végezhető erőnléti és taktikai feladatokat adnak on-line módon a játékosoknak. A klub számára milliós megtakarítást jelent a magyar kormány sportvállalatokat érintő járulékkedvezménye is az előttünk álló négy hónapra.
- Tudható, hogy financiálisan is nagyon nehéz hónapok előtt állnak a sportegyesületek, mit jelent ez a mi a klubunk működtetését nézve? A járványügyi veszélyhelyzet kapcsán milyen gazdasági hatások érezhetőek?
- Azt kell mondjam, hogy igen, húsba vágó számunkra a kialakult helyzet. Sajnos, már a járványügyi vészhelyzet kihirdetése előtt elveszítettük az egyik kiemelt támogatónkat, illetve egy másik betervezett, szerződött forrásból is csak ígéretekig jutottunk, amire reagálni kellett kiadási oldalon is. Decemberben elköszöntünk az egyik légiósunktól, illetve nem tudtunk hosszabbítani a sérülés miatt ideiglenesen igazolt francia-szenegáli irányítóval, és még takarékosabb működésre álltunk át. Tudtuk, hogy hátrányban lehetünk a play offban a négy légióst egyszerre pályára vezényelni tudó riválisainkkal szemben, de nem akartunk a túlköltekezés, túlvállalás hibájába esni. A mostani hetekben bevételi oldalon a már előkészített és aláírt szerződéseink teljesítése későbbi időszakra tolódott, nyilván megértjük, hogy ebben a helyzetben a gazdasági élet szereplőinek a saját működésük és kollégáik biztonsága, egészsége az első, és nem a sportfinanszírozás. A PEAC-PÉCS-nek mindig nagyon fontos volt a Pécs városának támogatása, most is életbevágó lenne, hogy hozzájuthassunk az éves támogatásnak legalább egy részéhez, amit már márciusra vártunk. A csapat 51%-os tulajdonosának - érthető módon - át kell terveznie a költségvetését, így a mi ügyünk is hátrébb tolódott, de mi nem tudunk Pécs városa nélkül létezni. Nem tagadom, nehéz napokat élünk, amelyekben érkezett azért fontos segítség is a két kisebbségi tulajdonos oldaláról, korábban a Rátgéber Akadémia, márciusban pedig a PTE-PEAC-on, mint tulajdonoson keresztül a Pécsi Tudományegyetem nyújtott mentőövet.
- Így nagyon nehéz a jövőről beszélni, ami pedig a szezon zárása után a következő menedzsment feladat. Látsz-e előre valamit most?
- A jövőt illetően most nagyon nehéz bármit is mondani, ehhez fontos, hogy elinduljon újra a normál élet, átlendüljön a holtponton a gazdaság. Nekünk, sportolóknak mindig mindenkor példát kell mutatnunk a minket követőknek és szeretőknek, így nem szabad belesüllyedni a problémákba. Most betartjuk a biztonsági előírásokat, otthon maradunk, nem szegjük meg a kijárási korlátozásokat, hiszen ezzel is azt segítjük elő, hogy minél gyorsabban, minél kevesebb áldozattal vészelje át az ország a koronavírus járványt. Abban hiszek, hogy ebből a járványügyi-helyzetből, annak végén megerősödve tudunk kijönni, elsősorban egységességben, motiváltságban, akaraterőben. Menedzsment oldalon pedig végre tudjuk hajtani a szükséges átalakításokat, változtatásokat, és szervezettebb, hatékonyabb lesz a klub. Így még ha pénzügyileg nem is leszünk erősebbek, de az új csapattal sok pozitívumot akarunk elérni. Az új idényben is lesz mire támaszkodni: előtérbe kerülnek az alap értékek: a PÉCSISÉG, a pécsi szív, illetve az egyik legeredményesebbnek számító utánpótlásunk, amelyet a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia tud adni.

« vissza


Kiemelt támogatók:

ISMERŐS ELLENFÉL KÖVETKEZIK

A Basket Landes elleni mérkőzés előtt Cierra Bravard-t kérdeztük

© Minden jog fenntartva