NKA UNIVERSITAS PEAC Menü
Tippmix - Ősz

FONTOS MECCS A ZTE NKK ELLEN

Fontos meccs a ZTE NKK ellen
Vasárnap 18 órától a ZTE NKK látogat Pécsre, igazi rangadóval folytatódik tehát a PEAC-Pécs bajnoki programja, a legjobb négy mezőnyének stabil szereplője ellen.
A zalaiak pillanatnyilag harmadikak a tabellán, négy forduló során egy ízben, Szekszárdon szenvedtek vereséget, legutóbb pedig a nyeretlen Vasast múlták felül Egerszegen negyven ponttal. Stílusos, eredményes és jó kosárlabdát játsszó, hosszú ideje egy szakvezető – Gáll Tamás – által dirigált együttes a kék-fehér, amellyel a tavalyi Pécs 2010 hét meccset is játszott, és csak nagy csatában tudta megszerezni a bronzérmet. A zalaiak évek óta a legjobb négy között zárják a honi pontvadászatot, és már csak emiatt is őket tartja a vasárnapi derbi favoritjának Zeljko Djokic, a PEAC-Pécs mestere.

– A zalaiak kilenc tapasztalt, rutinos, hasznos játékossal rendelkeznek, így képesek lesznek végig nagy ritmust diktálva játszani, így kellemetlen ellenfél – jellemezte a vendégeket a pécsi tréner, aki nagy tisztelője a ZTE-nél folyó szakmai munkának. - A mi csapatunkból annyi emóciót, energiát, erőt kivett a komlói meccs, hogy utána Belgrádban rossz volt nézni a játékunkat, totálisan fáradtan mozogtunk. Hazaérkezés után meg kell keresni magunkban azokat a rejtett erőtartalékokat, amivel felvehetjük a harcot a ZTE-vel szemben. Amennyiben nyerni tudnánk vasárnap este, megnyitnánk magunknak az utat ahhoz, hogy az alapszakasz végére a legjobbak közé kerülhessünk. Ha viszont a ZTE győz Pécsett, ők kerülnek lépéselőnybe. Sajnos, nem lesz komplett a csapatunk, amelyben többen is sérüléssel bajlódnak, és Fűrész Dia pedig nem épült fel a sérüléséből, és még valószínűleg egy hétig nem tudunk rá számítani. Annak viszont örülhetünk, hogy vasárnap lezárul a legutóbbi két hét harakiri menetelése, hétfőn és kedden teljes pihenőt fognak kapni a játékosok. Nagyon sokat jelentene a fiatal csapatom számára, ha sokan kilátogatnának a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokba, mert a fáradt együttesnek szüksége van arra az energiára, amit a pécsi közönség tud a pályára sugározni.

Együttesünk taktikailag nem tudott tökéletesen felkészülni, mivel a csütörtök esti belgrádi Adria Liga csata után péntek hajnali hazaérkezés után kevés egy-egy edzést tartottak csak. A videós taktikai felkészülés pedig akkor ér valamit, ha a pályán is be lehet gyakorolni. Az elmúlt években sokat fejlődött, nagy önbizalommal rendelkező rivális legyőzése igazi bravúrszámba menne a fiatal pécsi csapat részéről.

« vissza


Kiemelt támogatók:

NKA UNIVERSITAS PEAC - PINKK PÉCSI 424 MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Jó hangulatú mérkőzésen győzelem az első hazain, íme videós összefoglalónk a PINKK Pécsi 424 elleni mérkőzésről!

© Minden jog fenntartva