NKA UNIVERSITAS PEAC Menü
TIPPMIX PRO

EGY ÚJABB HAZAI SZOMBATON

Egy újabb hazai szombaton
Folytatódik a menetelés: a szombaton 18 órai kezdettel a bajnokság negyedik fordulójában a PINKK Pécsi 424 gárdáját fogadjuk a Lauber Dezső Sportcsarnokban.
Három mérkőzés, három győzelem – ez csapatunk eddigi mérlege a bajnokságban. Szombati ellenfelünk három vereséggel indította a honi pontvadászatot, így a papírforma is csapatunk, az NKA Universitas PEAC győzelme mellett szól. A felkészülés során már találkozott egymással a két együttes, akkor egy szoros meccsen 82-69 arányban legyőztük őket, igaz messze nem ugyanezek a keretek álltak az edzők rendelkezésére, mint most. Ami a jelenlegi állapotokat illeti, a hírek szerint több sérülés is nehezíti a PINKK szakvezetésének dolgát, Engelmann és Borbás kihagyták a hétközi, Cegléd elleni találkozót.
   
Csapatunk, az NKA Universtias PEAC bíztató szezonkezdeten van túl, a Csirke Ferenc vezette együttes eddig veretlen mind az Európa Kupában, mind a bajnokságban, legutóbb a DVTK skalpját sikerült megszerezni. Nem mindennapi izgalmakat élhettek át a jelenlévők, nem sokkal a rendes játékidő vége előtt 66-69-nél, Nikola Dudásová egy merész húzással rukkolt elő, amikor Medgyessy őrizetében elindított egy triplát a gyűrű felé. Szerencsére bement a labda, az utolsó másodperceket kibekkeltük, így jöhetett a hosszabbítás – többek között Sarok Niki tripla-show-jával… Nem éreztük volna igazságosnak, ha kikapunk, hiszen a DVTK mindössze 48 másodpercig vezetett a találkozón, de nagyon közel jártunk a vereséghez, mint ahogy a győzelemhez is. Talán ezért lehetnek olyan büszkék Wentzel Nóriék erre a szép sikerre.
   
A PINKK ellen az eddigi eredmények alapján nem számíthatunk ennyire szoros mérkőzésre, ám mint mindig, ilyenkor is megtisztelve az ellenfelet, komolyan kell vennie mindenkinek a találkozót, hiszen a heti két meccses ritmusban, fontos, hogy a könnyebbnek tűnő meccseket is hasznosan be tudjuk építeni a felkészülésbe.
   
Az NKA Universitas PEAC – PINNK Pécsi 424 mérkőzés 18 órakor kezdődik a Lauber Dezső Sportcsarnokban, kapunyitás 17 órakor lesz, belépni védettségi igazolvány birtokában lehet.






« vissza


Kiemelt támogatók:

NKA UNIVERSITAS PEAC - NEVE DAVID RAMLA EURÓPA KUPA MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Utoljára 2017. novemberében tudott nyerni Európa Kupa csoportmeccset csapatunk, amely majd négy év után egy nagy győzelemmel indította az idei főtáblát. Videós visszatekintőnkben egy csokorra valót hoztunk a legszebb jelenetekből a Ramla elleni diadalból.

© Minden jog fenntartva