NKA UNIVERSITAS PEAC Menü
TIPPMIX PRO

BEHÚZTUK AZ ÖTÖDIKET IS!

Behúztuk az ötödiket is!
A második negyedben tudott igazán ellenfele fölé kerekedni csapatunk, így 74-62-re megnyertük az ötödik bajnoki mérkőzésünket is.
Vasas Akadémia
Vasas Akadémia
NKA Universitas PEAC
NKA Universitas PEAC

Az első negyed ideges, kiegyenlített játékot hozott, a negyed derekán két triplával rövidke időre egy pillanatra négy pontos előnyhöz jutottunk a jobban kezdő Vasassal szemben. Wentzel Nóri és Ilina Selcova találtak be a 6,75-ön túlról és remekül szállt be szerb irányítónk, Ivana Katanic is, magabiztos játékával őrizni tudtuk előnyünket. A hazai pályáján mindig veszélyes Vasas Akadémia Szerencsés és Tóth találataival tartotta magát, sőt a vezetést is visszavették. A slusszpoén azonban Laczkó Sári nevéhez fűződött, aki a játékrész utolsó találatát ő jegyezte, a sarokból bevágott egy hármast, amivel 23-23-ra alakította az eredményt. Kiss Virág 2+1-e ismét előnyhöz juttatta csapatunkat (23-26), ami után egyszer még fordított a Vasas Akadémia, ám 29-28 után már ki sem adtuk a vezetést a kezünkből. Wentzel Nóri újabb hármasa egy megintcsak nagy lökést adott, egy 11-0-s sorozat kezdeteként. Ekkor magas embereink is brillíroztak, Kiss Virág és Cierra Burdick termelte a pontokat. A nagyszünetre tizenkét pontos pécsi előnnyel vonulhattak öltözőbe lányaink, ez a különbség végül megmaradt a lefújásra is.

Ahogy várni lehetett, nem adták fel a harcos hazaiak, 35-51 után közelebb zárkóztak, Pardee vette hátára csapatát, egy kicsit elbizonytalanodtunk, főleg támadásban, több eladott labda tarkította játékunkat. A Vasas 43-51-re közelítette meg csapatunkat, nagyon jó pillanatban jött Kiss Virág hárompontosa. A harmadik játékrészt egy ponttal a hazaiak nyerték, 49-60-as állásról indulhatott a záró felvonás. Egy újabb rohamot indítottak a piros-kékek, Pardee volt a főszereplő, Jovan Gorec 54-62-nél időt kért, ellátta néhány jótanáccsal csapatát. Végre Sierra Calhoun próbálkozásai is célt értek, triplájával 56-67-re alakította az állást, ami után további kosarakat termelt, és végül magabiztosan húzta be csapatunk ötödik meccsét a bajnokságban. Folytatás jövő pénteken Pécsett a BKG Príma Natura Szigetszentmiklós ellen.
   
Vasas Akadémia – NKA Universitas PEAC 62-74 (23-23, 12-24, 14-13, 13-14)
Pasarét, 200 néző. V.: Tóth Cecília, Fodor Attila, Gruber Nikolett
   
Vasas Akadémia: Papp 9, Tóth 7, Salamon 4, Madár K. 2, Budácsik 4. Csere: Nunn 8, Smaljbegovic 2, Szerencsés 10, Pardee 16/6. Edző: Milos Pavlovic, Nenad Markovic
NKA Universitas PEAC: Laczkó 3/3, Wentzel 12/6, Calhoun 8/3, Burdick 9, Kiss 21/3. Csere: Katanic 12, Selcova 3/3, Kaszás-Pap 2, Sanchez 2, Szücs -, Olawuyi -. Edző: Jovan Gorec, Iványi Dalma, Kmezic Daliborka

Jovan Gorec: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen a Vasas egy magas hőfokon égő csapat remek szakmai stábbal. Ennek megfelelően készültünk és bár sajnos az első negyedben nem sikerült mindent megvalósítani, a második játékrésztől bekeményítettünk és uralni tudtuk a játékot. A győzelem kulcsa határozottan az volt, hogy nagyobb energiával játszottunk.

« vissza


Kiemelt támogatók:

NKA UNIVERSITAS PEAC - BEROE EURÓPA KUPA MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Videós összefoglaló a negyedik Európa Kupa győzelmünkről!

© Minden jog fenntartva