PEAC-Pécs Menü
TIPPMIX

AZ MTK ELLEN FOLYTATJUK

Az MTK ellen folytatjuk
A hétvégén a bajnoki tabella utolsó helyén álló MTK Budapest csapata lesz az ellenfelünk, szombaton 18 órai kezdettel a fővárosban, az MTK Acsády Ignác utcai csarnokában lépünk pályára.
Túl sok sikerélménye nem volt eddig a mindössze egy győzelmet jegyző kék-fehéreknek. Legutóbbi bajnokijukon, egy héttel ezelőtt nagyjából egy félidőn át tudták tartani a lépést az NKE Csata ellen, ám a nagyszünet utáni teljesítményük miatt végül simán, 70-45-re nyerni tudott idegenben a Csata. De visszaugorva egy kicsit az időben, december végén a KSC Szekszárd mindössze 14 ponttal, 74-60-ra tudott nyerni Nagy Dóra tanítványai ellen a fővárosban, és amúgy sem lehet azt mondani, hogy kiütéses vereséget mérnek az ellenfelek az MTK-ra.

Szombati ellenfelünk az egyetlen a mezőnyben, ahol nem találunk a névsorban idegenlégiósokat, színtiszta magyar csapatként játszanak a bajnokságban. Legjobbjuk a pécsi nevelésű, de régóta a fővárosban élő Szabó Flóra, aki a Vasas és a BEAC után került az MTK-hoz. Ponterőben és lepattanók terén Süle Krisztina és Hegedűs Janka is a csapat meghatározó játékosainak számítanak, illetve Czirják Noémi is a rutinosabbak közé tartozik.

A két csapat 2012 óta egymással eddig mindössze 12 mérkőzésen találkozott (tekintve a BSE-t az MTK jogelődjének), azt hiszem nem meglepetés, hogy mindet a PEAC-PÉCS nyerte. A legkisebb különbséggel, hét ponttal (58-65) a 2013/2014-es idényben győztünk idegenben, a legnagyobb különbséget (87-48), egy 39 pontos sikert pedig a 2012/2013-as szezonban értünk el, Pécsett.

A papírforma alapján nem szabad, hogy problémát jelentsen az MTK legyőzése, csapatunknak remek alkalom a mérkőzés Alyssia Brewer beépítésére, illetve lényeges dolog, hogy hosszú idő után ismét komplett kerettel tudunk készülni, illetve kiállni.

Varga Esztert kérdeztük a mérkőzés előtt








« vissza


Kiemelt támogatók:

JUNIOR DÖNTŐ UTÁN, A GYŐRI MECCS ELŐTT

Mérkőzés előtti interjú ügyvezetőnkkel a junior döntőről, egy fontos játékos-szerződtetésről és az előttünk álló feladatokról

© Minden jog fenntartva