NKA UNIVERSITAS PEAC Menü
Tippmix Pro - V-SPORT

A HARMADIK HELYÉRT FOGADJUK A CSATÁT

A harmadik helyért fogadjuk a Csatát
Harmadik és negyedik helyezett csapatok rangadója jön vasárnap 18 órai kezdettel, a Ludovika FCSM Csatát fogadjuk bajnoki mérkőzésen. Nagyon fontos lenne győznünk!
Viszontagságos napok vannak csapatunk mögött, a törökországi utazás egyáltalán nem a tervek szerint alakult. Nem elég, hogy az odafelé utunk viszontagságosra sikeredett, a hazautazás is eltolódott 24 órával a légitársaság hibájából, így pénteken nem sokkal éjfél előtt fékezett autóbuszunk a Lauber Dezső Sportcsarnok előtt. Ezek után nehéz bármilyen felkészülésről beszélni a vasárnapi bajnoki kapcsán, márpedig fontos mérkőzés előtt állunk, jelen pillanatban mindkét gárda 6 győzelmet és 3 vereséget jegyez a bajnokság eddig eltelt szakasza során. A Ludovika FCSM Csata együttese – lehet azt mondani -, hozta a eddig a kötelezőket, egyedüli meglepetés talán a TFSE elleni vereségük hazai pályán, de ezen a találkozón Tursics Krisztián több sérült kulcsjátékosát is kénytelen volt nélkülözni, így benne volt a pakliban a vereség.
   
Ami a fővárosiak játékosállományát illeti, mindössze egy légiós pattogtat a Csata mezében, a 26 esztendős amerikai Stasha Carey, aki a magas posztokon bevethető. Remek magyar játékosok alkotják a keret zömét, olyan jelenlegi és korábbi válogatottak, mint Lelik Réka, Horváth Bernadett, Zele Dorina, Simon Zsófia. Második szezonját tölti a Csata együttesében Hegedűs Janka, aki előtte még Pécsett nálunk kosárlabdázott, de korábban Simon Zsófi és Zele Dorina is játszott a csapatunkban. Böröndy Vivien szintén a rutinos játékosok közé tartozik, Hegedűs Jankához hasonlóan ő is a második idényét kezdte ősszel a Csata színeiben. A keret többi tagja fiatal, Gyöngyösi Janka, Toman Petra és Balog Liza értékes perceket kap a mérkőzéseken.
   
A Ludovika FCSM Csata egyik legnagyobb fegyvere a hárompontos dobásaik, ebben több játékosuk is eredményes tud lenni, a győzelmünk egyik kulcsa lehet az, hogy ezeket miként tudjuk kivédeni. Ellenfelünk szintén Európa Kupa mérkőzést játszott hét közben, Oroszországban, a Nika Syktyvkar otthonában maradt alul 82-47-re. A Ludovika FCSM Csata egy győzelemmel csoportja utolsó helyén zárt, nem jutott a legjobb 32 közé.
   
A vasárnap esti mérkőzés győztese megszilárdíthatja helyét a tabella harmadik helyén, és egy minimális lépéselőnybe tud kerülni az üldözőivel szemben. A Ludovika FCSM Csata elleni mérlegünk igencsak pozitív, igaz mindössze nyolc mérkőzést játszott le eddig egymással a két csapat, amiből hat pécsi győzelemmel zárult, a tavalyi idényben Pécsett és Budapesten is egyaránt 11 ponttal nyertünk Lelik Rékáék ellen.
   
A mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik, az érvényben lévő szabályok szerint csak védettségi igazolvánnyal látogatható a sportesemény, illetve a maszk viselése kötelező.

« vissza


Kiemelt támogatók:

NKA UNIVERSITAS PEAC - VASAS AKADÉMIA MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A 2022-es esztendő első hazai mérkőzésén a Vasas Akadémiát fogadtuk, amelyet 87-73-ra legyőztünk. Kosarak, lepattanók, riportok az összefoglalóban.

© Minden jog fenntartva