NKA UNIVERSITAS PEAC Menü
Tippmix - Relaunch

A SZEKSZÁRDÉ LETT A BRONZÉREM

A Szekszárdé lett a bronzérem
71-64-re nyert és ezzel az Atomerőmű KSC Szekszárd lett a bronzérmes a Miskolcon megrendezett Killik László Női Magyar Kupa döntőjén.
NKA Universitas PEAC
NKA Universitas PEAC
Atomerőmű KSC Szekszárd
Atomerőmű KSC Szekszárd

A szombati, Sopron elleni mérkőzésünket követően ismét csak egy EuroLigás együttes jutott ellenfélül, miután a hazaiak a másik elődöntőben – nem kis meglepetésre - magabiztosan legyőzték az Atomerőmű KSC Szekszárdot. Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott, az első három kosár három tripla volt, kettő a szekszárdi, egy pedig Nikola Dudásová révén a pécsi oldalon (3-6). Ezután igazi centerpárbaj következett, Kiss Virág és a szekszárdi Milic találatai után 9-10 állt az eredményjelzőn, egy pontra zárkóztunk. Az első tíz perc négy szekszárdi hárompontost hozott (egy nappal korábban egy trojkát ért el 20 kísérletből ellenfelünk a DVTK ellen, ma ez másképp volt…), ennek ellenére mindössze egy pontos hátrányban voltunk (17-18).
   
Hosszú kosárcsenddel indult a második felvonás, majd Morgan egy triplával növelte a tolnaiak előnyét (17-21). Kiss Virág tudott főként dominálni támadásban, egészen extra produkcióval rukkolt elő 20 perc alatt. 25-25-nél utolértük Zeljko Djokic együttesét, azonban a kék-fehérek ismét átlendültek, Friskovec 6,75-ön túli találatával újra öt volt közte (25-30). A nagyszünetre három pontos hátránnyal vonulhattunk be az öltözőbe, hiszen Kiss Virág tett vissza egy támadólepattanót, amivel 30-33 lett az állás.
   
Jobban indult a harmadik periódus a szekszárdiak számára, hamar kialakult a tíz pontos különbség, nem ment jól a támadójátékunk, sokszor az üres helyzetek is kimaradtak. Magabiztosan őrizték előnyüket Friskovecék, a szlovén légiós öt hárompontost is behintett ezen a bronzmeccsen. A negyedet Studer triplája zárta, 44-57-el indulhatott a záró tíz perc, eldőlni látszott a bronz sorsa.
   
Utolsó erőtartalékait próbálta mozgósítani csapatunk az utolsó negyedben, Nikola Dudásová kosaraival fokozatosan olvasztottuk a szekszárdiak előnyét (36. perc 54-64). Zeljko Djokic időkéréssel igyekezett rendezni csapata sorait, de az idő nekik dolgozott. Nikola Dudásová újabb közelijével nyolc pontnyira voltunk, sőt 60-68-nál még volt lehetőségünk közelebb zárkózni, de Friskovec ötödik hármasa lehűtötte a kedélyeket. A végeredmény 71-64-es szekszárdi győzelem lett, ezzel Zeljko Djokic együttese szerezte meg a bronzérmet, az NKA Universtias PEAC pedig egy igen erős mezőnyben lett negyedik a Killik László Női Magyar Kupa döntőjén, úgy, hogy 3 nap alatt a 3 legjobb magyar ellenfelével megmérkőzött.

NKA Universitas PEAC – Atomerőmű KSC Szekszárd 64-71 (17-18, 13-15, 14-24, 20-14)
Miskolc, 200 néző. V.: Varga-Záray, Földházi, Frányó

NKA Universitas PEAC:
Dudásová 14/6, Wentzel 4/3, Marshall 8/3, Nelson 9, Kiss 23/3. Csere: Szücs 4, Simon -, Sarok -, Brajkovic 2. Edző: Csirke Ferenc, Szentendrei Áron
Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer 15/12, Friskovec 19/15, Gereben 5, Goree 7/3, Milic 18. Csere: Morgan 7/6, Mányoky -, Bálint -, Krnjic -. Edző: Zeljko Djokic, Horváth Zsófia
   
Csirke Ferenc: Gratulálok a Szekszárdnak a bronzéremhez. Győr-Sopron-Szekszárd… Lehet, hogy itt maradunk és holnap játszunk egy edzőmeccset a Diósgyőrrel, így letudjuk a négy legjobb magyar ellenfelünk elleni meccseket… Erre a terhelésre előzetesen nem lehet felkészülni. Minden meccsen odatettük magunkat, ma a védekezésünk működött, amit megbeszéltünk hellyel-közzel megcsináltuk. Tudtuk, hogy nagyon jó kinti dobói vannak a Szekszárdnak, de mivel annyira erősek a palánk alatt, hogy kockáztatnunk kellett és amit tegnap kihagytak távolról, azt ma bedobták. Ennek ellenére a kapott 71 pont nem tragikus, egyértelmű, hogy a támadójátékunkon kell javítanunk. Azt mondtam a lányoknak az öltözőben, ha a védekezésünket és az akaratunkat megtartjuk és javítunk a hibáinkon szép következő két hónapunk lehet, és eljuthatunk a bajnokságban a legjobb 4 közé.
Kiss Virág: Szeretnék gratulálni a Szekszárdnak, mi csalódottak vagyunk, szerettük volna megszerezni a bronzérmet, de nem sikerült. Küzdöttünk ma és megpróbáltunk mindent, de kijött rajtunk, hogy az elmúlt három napban a három legerősebb magyar csapat ellen mérkőztünk. Volt elég sok hibánk, talán a védekezésünk kezdett összeállni, de támadólepattanóban, kizárásokban kell javulnunk. Ebben a három napban büszkék lehetünk magunkra, mert hatalmasat küzdöttünk nagyon erős ellenfelekkel szemben.


Fotó: Tóth Zsombor

« vissza


Kiemelt támogatók:

NKA UNIVERSITAS PEAC - DVTK BRONZCSATA ÖSSZEFOGLALÓJA (1. MÉRK.)

A bronzéremért zajló párharc első felvonását megnyerte Csirke Ferenc együttese, amely már csak egy lépésre van az éremszerzéstől! A legszebb jelenetekkel és interjúkkal tarkított videós összefoglalónk a péntek esti mérkőzésről.

© Minden jog fenntartva