PEAC-Pécs Menü
TIPPMIX

NEM SOK HIÁNYZOTT...

Nem sok hiányzott...
Kevés hiányzott az idegenbeli bravúrhoz Zele Dorináéknak, akik rendre fel-felzárkóztak a nyolc triplát hintő ellenfelükhöz, de végül 73-69-es vereséget szenvedtek az MBA Moszkva otthonában.
Ha az Európa Kupa sorsolásakor azt mondja valaki, hogy mindössze öt pontos hátrányban vagyunk 20 perc játék után a csoportunk orosz tagja ellen idegenben az első forduló során, valószínűleg elfogadjuk. Látva az MBA Moszkva elleni első félidőt, már nem vagyunk ebben biztosak. Két közel hasonló játékerejű csapat csapott össze, ahol ha egy kicsit jobban koncentrálunk, kevesebbet hibázunk, vezethettünk volna.

Az első negyed során – ahol négy támadóhibát ítéltek centereink ellen – 9-2-vel indított az orosz gárda, de a Juhász Dorkát nélkülöző csapatunk tartását mutatta, hogy 12-4 után talpra tudtak állni, és a 7. percre Zele Dorina büntetőivel kiegyenlítettek a pécsi lányok (14-14). Innét két orosz kosár esett, de ez sem lett volna túl nagy gond, ha nem marad ki három büntetőnk is, mert azzal döntetlen lett volna az állás az első tíz perc után. De a táblán 18-15 állt.


Csapatunk első tripláját Jess Kuster jegyezte, amivel mínusz ötről zárkóztunk fel a moszkvaiak ellen, akiknél Degtyarskaya felelt a pontokért. Többször lejárt ellenfelünk támadóideje és sok passzt rontottak, ezzel együtt is csak pillanatokra tudtuk átvenni a vezetést, a 17. percben 28-27-re. Innét azonban hat orosz pont következett, és amikor Raksányi is megszerezte első találatát Sanja Mandic passzából, 33-30 állt a táblán. Kár az utolsó orosz támadásért, amikor már Mandic kezében láttuk a lepattanót, de valahogy kivarázsolták onnét, és Nizmanova kosarával 35-30-al zárult a második játékrész.

Ahogy zárult az első félidő, úgy indult a második, Nizmanova góljával hét pontra nőtt a házigazdák előnye. Mandic, majd az egész meccsen kiválóan teljesítő Zele Dorina jóvoltából kettőre csökkentettük a hátrányt, de mivel Leskovcheva-val nem bírtunk, újra elléptek az oroszok. Négy hárompontost is bevágtak ebben a játékrészben, így a 26. percben 50-39-re, a 29.-ben pedig 55-45-re vezettek. Nem esett össze csapatunk az egészen kimagasló távoli dobóteljesítményt nyújtó MBA ellen, bár játékába sok hiba csúszott, de végig küzdött és nem hagyta magát leszakítani. Siksniuté 16 pontig jutott, az oroszok ellen ki tudta használni magassági fölényét, 8 lepattanót is begyűjtött. A 33. percben három pont volt a különbség, ami után ismét kilenccel vezettek az oroszok, Leskovcheva huszadik pontjával (65-56). Nem volt mindegy a különbség, és bár úgy lehetett érezni, hogy a 37. percben 69-60-nál eldőlt a győztes kiléte, a 21 pontig jutó Zele Dorina vezérletével három pontra zárkózott fel a PEAC-PÉCS. A végeredményt Sytnyak büntetője állította be, négy ponttal, 73-69-re nyertek a nyolc triplát elérő oroszok egy olyan meccsen, amely után elmondhatjuk, nagyon kevés hiányzott az idegenbeli bravúrhoz.


Lányaink menetrend szerint pénteken késő éjjel érnek Pécsre, hogy tényleg csak egy szusszanásnyi szünet után vasárnap 19 órától Pécsett fogadják az EuroLigás Győr gárdáját.

MBA Moszkva – PEAC-PÉCS 73-69 (18-15, 17-15, 20-17, 18-22)
Moszkva, 300 néző. V.: Mrdak (SRB), Cavara (BIH), Hasanov (AZE)


MBA Moszkva: Nizamova 15/9, Sytnyak 15/3, Gorbacheva 4, Leshkovcheva 26/9, Degtyarskaya 10/3. Csere: Fedorova 2, Marchenkova 2, Kaitukova 3, Kazhlayeva -, Glonti -.
PEAC-PÉCS: Mandic 7, Raksányi 6, Kuster 15/3, Zele 21/3, Siksniuté 16. Csere: Licskai 4, Fűrész -, Szücs R. -.



« vissza


Kiemelt támogatók:

A ZTE-HEZ LÁTOGATUNK - LICSKAI ZSÓFIA

Interjú Licskai Zsófiával (2017. 10. 19.)

© Minden jog fenntartva