PEAC-Pécs Menü
TIPPMIX

NAGYSZERŰ DIADAL AZ ÉVNYITÓN

Nagyszerű diadal az évnyitón
Megjárta a poklot, de a végén mennybe jutott nagy szívvel küzdő csapatunk, amely egy rendkívül izgalmas, kiélezett rangadón győzte le 79-74-re a VBW CEKK Cegléd csapatát.
PEAC-PÉCS
PEAC-PÉCS
VBW CEKK CEGLÉD
VBW CEKK CEGLÉD

Mindössze egy 20 éven aluli játékossal érkeztek a ceglédiek Pécsre, Lelik nem tartott a társakkal a pécsi derbire, csak Kányásira számíthattak, aki viszont végigjátszotta a teljes mérkőzést úgy, hogy a csapata legjobbja volt 21/3 ponttal.

Hasonlóan a szeptemberi mérkőzéshez, jól kezdtek a kék-sárgák, a harmadik percben úgy vezettek 8-2-re, hogy nem hibáztak dobást Medgyessyék. Akadozott a gépezetünk a folytatásban is, de a vendégek is hibáztak (6. perc 6-10), így nagyobb különbség nem alakult ki a csapatok között. Gabriel Carrasco cserékkel frissítette csapatát, jól szállt be Roberson és Licskai is, a két játékos kosaraival egy pontra megközelítettük a Ceglédet (11-12). A negyed végét záró dudaszóra már csapatunk vezetett, Mandic tett vissza középtávolról egy lepattanót (15-14).

Felváltva estek a kosarak a második negyed elején, hol a PEAC-PÉCS, hol a Cegléd járt előrébb egy ponttal. A ceglédiek fiatalja, Kányási játszott extrán, a 15. percben már 12 pontnál járt. Meg is lépett a vendéggárda, Rasheed Rita triplájára válaszként jött Popovic hármasa, majd Mokango palánk alatti találata, ami után 24-29 állt az eredményjelző táblán. Apránként megkezdtük a felzárkózást, Rasheed és Imovbioh révén többször is egy pontra megközelítettük a kék-sárgákat (18. perc 30-31). Imovbioh pontos büntetőzésével a vezetést is magunkhoz ragadtuk. Vitatott jelenetekkel zárultak az utolsó másodpercek, sajnos egyértelműen a mi kárunkra… Egy, a pécsi palánk alatt, az alapvonalon kikerülő labdára mutatták a játékvezetők, hogy a PEAC-é, így nyolc másodperccel a félidő vége előtt időt kért vezetőedzőnk. Az időkérés javában zajlott, amikor a játékvezetők megváltoztatták a döntésüket, és a Ceglédnek adták a labdát… Kivédekeztük a váratlan ceglédi támadást, majd még arra is volt idő, hogy Mandic próbálkozzon egy félpályáról eleresztett dobással, de az eredmény nem változott, 32-31-es pécsi vezetéssel vonulhattak le a csapatok.

Váltott vezetéssel zajlott a küzdelem, majd kisebb fordulat állt be Maksimovic faultja, majd a szövegelésért járó technikaija után. Imovbioh értékesített egy büntetőt, majd Rasheed bevágta második tripláját a mérkőzésen, így 40-35-re módosult az állás. A vendégek sokat szabálytalankodtak, hamar bónuszba kerültek, a ritkásan értékesített büntetőkkel pedig fokozatosan léptük előrébb (26. perc 46-39). Okosan játszottak a mieink, szerb irányítónk, Sanja Mandic kulcsfontosságú gólokat ért el, hol büntetőkből hol pedig betörésekből volt eredményes, 19 pontnál járt a harmadik negyed végén, csapata pedig 54-49-re vezetett a záró felvonás előtt.

Nyílt volt még a mérkőzés, olyannyira, hogy Maksimovic és Kányási révén egy pontra zárkózott a Cegléd a 33. percben, pécsi oldalon csak Licskai találatát jegyezhettük fel bő két és perc alatt (58-57). Időkérés után nem tudtunk túllendülni, szerencsére a kék mezesek is elhibázták támadásaikat. Zsovár tolta tovább a vendégek szekerét, bevágott egy hármast, majd értékesítette a plusz büntetőjét. Zsovár lendült bele újabb 6,75-ön túli találatával, majd egy labdaszerzés után Kányási kosarával hat ponttal jártak előrébb a vendégek a 36. percben (60-66). Nem hagyott alább az ekkor a Fortunával is jó barátságban lévő ceglédiek lendülete, a 19 esztendős Kányási triplája nyomán 71-64-re vezetett a Cegléd. Az utolsó három percben ebből a mélységből is fel tudtunk állni, nem hagytuk, hogy megint a ceglédiek örüljenek a végén a mi csarnokunkban. Jött a szívdobbanás, az első mérkőzésén extra belépővel előrukkoló Rasheed Rita egy triplával, majd Licskai palánk alatti kosarával, ami után Cziczás László kérhetett időt 69-71-nél, két pontos hátrányunknál. Maksimovic büntetőivel ekkor még négyre tudta növelni előnyét a vendéggárda, de a végén a jobban koncentráló csapatunk Roberson, majd Licskai hárompontosával már-már bebiztosította a győzelmét (77-73). A slusszpoén új játékosunké, Rasheed Ritáé volt, aki duplájával beállította a 79-74-es végeredményt. Extra fontos meccsen ragyogó sikert arattunk!

PEAC-PÉCS – VBW CEKK Cegléd 79-74 (15-14, 17-17, 22-18, 25-25)
Pécs, 400 néző. V.: Pálla, Farkas, Kulcsár
PEAC-PÉCS: Mandic 21, Wentzel -, Rasheed 14/9, Vucurovic 4, Imovbioh 16. Csere: Roberson 12/3, Licskai 12/6, Tenyér -. Edző: Gabriel Carrasco
CEGLÉD: Medgyessy 10, Kányási 21/3, Zsovár 13/12, Katona 8, Mokango 10. Csere: Maksimovic 7, Popovic 5/3. Edző: Cziczás László
« vissza


Kiemelt támogatók:

SZOMBATON BEFEJEZHETJÜK A PÁRHARCOT - WENTZEL NÓRA

Interjú Wentzel Nórával (2018-04-19)

© Minden jog fenntartva