PEAC-Pécs Menü
TIPPMIX

HATODIK HELYEN ZÁRTUNK

Hatodik helyen zártunk
Hatodik helyen zárt a PEAC-KA a nyolc csapat részvételével megrendezett országos junior döntőn, miután az 5. helyért kiírt mérkőzésen 71-60 arányban alulmaradt a Százhalombattai KSE ellen.
Remekül álltunk bele a mérkőzésbe, hamar 6-0-s vezetésre tettünk szert. 8-2 után azonban megtorpantunk, odalett a lendület, rengeteg pontatlanság csúszott a játékunkba, aminek következtében fordított a Százhalombatta (8-10). Ekkor még sikerült visszavenni a vezetést, de Lendér agilis játékával a kék-sárgák vezettek tíz perc játék után (14-18).
Már-már sikerült rendezni a sorokat, a negyed derekán Juhász Dorka kosaraival, Varga Eszter triplájával 25-21-re vezettünk. Rosszkor jött a sportszerűtlen hiba, amit elkövettünk, a százhalombattaiak ismét lendületbe kerültek, a nagyszünetre három pontos előnyben voltak (33-36).
Nem változott sokat a játék képe a harmadik negyedre sem, sokszor bátortalanul támadtuk a gyűrűt, illetve ezen a napon a hárompontos dobásunk is katasztrófális volt, 19 kísérletünkből mindössze kettő landolt a gyűrűben. A záró felvonásra hét pontra nőtt a differencia, az utolsó negyedben még megpróbáltunk egy nagy hajrát kivágni, de négy pontnál közelebb nem tudtunk zárkózni, mert kulcspillanatokban hibáztunk. A vége 71-60-as százhalombattai siker lett, ami azt jelenti, hogy a hatodik helyen zárta a junior bajnokságot a PEAC-KA.

PEAC-KA – SZÁZHALOMBATTAI KSE 60-71 (14-18, 19-18, 12-16, 15-19)
PEAC-KA: Varga 9/3, Tenyér 6, Wentzel 10, Juhász 27/3, Kovács 6. Csere: Demeter -, Mándi 2, Nagy -, Hegedűs -. Edző: Imreh Ajtony, Bekk Zsanett.
SZÁZHALOMBATTA: Strupka 4, Takács 12, Lendér 22/6, Katona 19/3, Kazár 14. Csere: Erdősi -, Kuczik -. Edző: Bálintné Hegedűs Magdolna.


Imreh Ajtony:
Gratulálok az ellenfelünknek, abszolút fölénk nőttek mentálisan, fizikálisan és a kosárlabda minden elemében. Megérdemelten nyertek.



« vissza


Kiemelt támogatók:

A LEGISMERŐSEBB CSAPATHOZ LÁTOGATUNK - GABRIEL CARRASCO

Interjú Gabriel Carrascóval (2017-12-17)

© Minden jog fenntartva