PEAC-Pécs Menü

HÁROMBÓL HÁROM A BAJNOKSÁGBAN

Háromból három a bajnokságban
A PEAC-PÉCS gyengébb kezdés után szigorított védekezésén és az elfáradó vendégek ellen magabiztosan behúzta a harmadik sikerét is a bajnokságban, így veretlenül várhatja a szerdai, PINKK elleni összecsapást.
Nem telt el két perc a mérkőzésből és Túróczi valamint Zsovár kosaraival 8-2-re vezettek a vendégek. Puhán és pontatlanul játszottunk, akadozott a támadójáték, így az MTK Szabó Bettina hárompontosával 11-4-re elhúzott. Pécsi oldalon csak Kuster talált be percekig az ellenfél gyűrűjébe, a negyed derekán, Zsovár második bedobott triplája után Boris Maljkovic kért időt 9-16-os állásnál. Juhász Dorka is feliratkozott a pontdobók listájára, egy középtávolijával és két büntetőjével 13-16-ra zárkóztunk. Három perccel a negyed vége előtt vezettünk először, Sanja Mandic 2+1-ével 20-18-ra módosult az állás. Nem sokáig maradt így, Zsovár és Koch is elsüllyesztett egy triplát (20-24), majd újra nálunk volt az előny, de mivel remekül tartották magukat az első negyedben öt triplát jegyző kék-fehérek, így meglehetősen szoros eredménnyel zárult az első negyed (27-26).

A második tíz perc első harmadában Juhász és a ragyogóan beszálló Zele szállította a pécsi pontokat, Czigler László 38-28-as állásnál kért időt, mert lányai három és fél perc alatt mindössze Szabó kosarának örülhettek. Ezután három percig csak egy-egy sikeres dobás volt mindkét oldalon, a negyed utolsó harmadát azonban ismét „megnyomták” Kusterék, így a nagyszünetre 15 pontos pécsi előnnyel vonulhattak öltözőbe a csapatok (49-34).

Remekül védekezett a PEAC-PÉCS, a játékrész első felében, ennek nyomán a pontok is szinte futószalagon jöttek. Az ihletetten játszó Kuster egymás után két triplát is helyére tett, amivel a negyed derekán 60-36-ra vezetett csapatunk. A húsz pont feletti előnyünk állandósult, ám egy-egy villanása a vendégeknek is akadt, Zsovár a támadóidő lejártát jelző dudaszóra negyedik hármasát is bevágta, amivel 64-46-ra zárkóztak a fővárosiak. A rutinos játékos két büntetőt is értékesített a hátralévő időben, ezzel alakítva ki a harmadik negyed végeredményét (64-48).

Raus hármasa nyitotta a záró tíz perc kosarainak sorát, harsant is a taps a lelátón. Az MTK-nál Jankó talált be, majd Semsei büntetője és Siksniute szép centerkosara törte meg a hosszabb gólcsendet, majd Raus második hárompontosa visszaállította a húsz pontos különbséget (72-52). Mindenkinek játéklehetőséget adott ezen az estén Boris Maljkovic, a lefújás előtt három és fél perccel Mandic helyett Sellei lépett pályára. Licskai is betalált a 6,75-ön túlról, majd közelről is, ezzel beállítva a 77-55-ös végeredményt.

Az MTK elleni összecsapás a Pannon TV-n szombaton 21 óra 30 perctől megtekinthető, amit vasárnap 17 órától megismétel a helyi televíziós csatorna.

PEAC-PÉCS – MTK Budapest 77-55 (27-26, 22-8, 15-14, 13-7)
Pécs, 500 néző. V.: Fodor, Rácz, Lövész

PEAC-PÉCS: Mandic 7, Raksányi 5/3, Kuster 23/6, Juhász 11, Licskai 5/3. Csere: Siksniuté 6, Zele 9, Fűrész 5, Szücs R. -, Szücs L. -, Raus 6/6, Sellei -. Edzők: Boris Maljkovic, Imreh Ajtony
MTK: Wéber 1, Szabó 9/3, Zsovár 19/12, Koch 9/3, Turóczi 6. Csere: Székely-Horváth 3/3, Ambrus 2, Jankó 2, Semsei 3, Szóráth -, Kuller -. Edzők: Czigler László, Radovan Vukovic

Boris Maljkovic: Ismét bebizonyosodott, hogy minden meccsen nagyon meg kell harcolnunk a győzelemért. A szerda-szombat ritmus folytatódik, jövő szerdán nagyon fontos meccs vár ránk a PINKK ellen. Úgy látszik, olyan csapat vagyunk, akinek nagyon kell a kihívás ahhoz, hogy igazán jó teljesítményt tudjon nyújtani, és szerdai igazi kihívás lesz számunkra.

Fűrész Diána: Fizikálisan és mentálisan is sokat kivett belőlünk a pöstyéni túra, számítottunk rá, hogy nehéz lesz a mai, mert valahol kötelező kategóriába tartozott az MTK elleni összecsapás. Nyilván úgy ért csak valamit a Pöstyén elleni kupasiker, ha nem romboljuk le rögtön egy itthoni vereséggel. Ránk is ijesztett az MTK, de szerencsére sikerült rendezni a sorainkat, és végül biztosan nyertünk. Épp arról beszéltünk az edzőnkkel, hogy képesek vagyunk hosszú ideig magas szinten játszani, mint Pöstyénben, vagy a Szekszárd ellen 38 percig, de olyan rosszul is, ahogy a BEAC ellen, vagy most az elején. Ha ezen tudunk javítani és nem bukunk kötelező mérkőzéseket, akkor lehetnek szép sikereink ebben az évben. Szerdán a Gandhi Gimnáziumban reméljük, a pöstyéni formánkat fogjuk mutatni.

Czigler László: Nagyon kevés felkészülési mérkőzést játszottunk, mindemellett nagyon kevesen vagyunk, főleg centerposzton, ez meglátszott a mai mérkőzésen is. Próbálgattuk a leghatékonyabb szerkezetet, és látszott, hogy negyven percen keresztül még nem bírjuk ezt a ritmust. Nincsenek olyan minőségi játékosaink mint a PEAC-nak, vagy az ellenfeleknek, de azon dolgozunk, hogy javítsunk.

Zsovár Orsolya: Nagyon jól kezdtünk, jól végrehajtottuk ekkor mindazt, amit megbeszéltünk. Ahogy haladt előre a meccs, kiütközött a PEAC mélyebb rotációja és látszott, hogy nem vagyunk olyan erősek – elsősorban a palánk alatt - hogy egy ilyen kaliberű csapattal felvegyük a versenyt. Az elején majdnem minden labdánk bement, meg is leptük az ellenfelet, később azonban fáradtunk, ők pedig lassítottak minket és elég sok hibát vétettünk, romlott a dobószázalékunk ezek vezettek a vereséghez.





« vissza


Kiemelt támogatók:

EGLE SIKSNIUTE ÉS JESSICA KUSTER A CRYSTAL ÉTTEREMBEN

Két külföldi játékosunk, Egle Siksniute és Jessica Kuster a szokásos jó kedvvel beszélt nekünk a Cegléd elleni sorsdöntő mérkőzésről a Crystal Étterem kerthelyiségében.

© Minden jog fenntartva