PEAC-Pécs Menü
TIPPMIX

ELFOGYTUNK A HARMADIK MECCSRE

Elfogytunk a harmadik meccsre
Pontszegény mérkőzésen 53-43-ra maradt alul a PEAC-PÉCS a VBW CEKK Cegléddel szemben a legjobb négy közé jutásért vívott mindent eldöntő találkozón. Ezen a napon támadásban szinte semmi nem jött össze, a lányok nem tudták feltörni a ceglédi védelmet, így az 5-8. helyért folytathatják a rájátszást.
PEAC-Pécs
PEAC-Pécs
VBW CEKK Cegléd
VBW CEKK Cegléd

Nem telt el egy perc sem, amikor a ceglédiek 5-0-ra elléptek, Katona eresztett el hárompontost, majd a bedobásunkat követő labdaeladást is lefülelték a kék mezesek. Nehezen találtuk meg a meccs ritmusát, dobásaink eleinte rövidek vagy pontatlanok voltak, majd Mandic labdalopása után Kuster révén megszületett az első pécsi kosár is. Szerencsére a CEKK is elkövetett néhány hibát, így a negyed derekán 6-5 állt a táblán. Három pontnyi előnyt szedett össze a vendéggárda, de a térdsérülése után ismét pályára lépő Fűrész Dia egy triplával egalizált a 9. percben (13-13). Skoric találatával a ceglédiek tartottak előrébb tíz perc játékot követően (13-15).

Sűrűn cserélt Boris Maljkovic, a 13-17-re ellépő ceglédieket utolérni képes csapatát kereste, a visszaálló Juhász Dorka találatával két pontra fel is zárkóztunk. Lassan születtek a kosarak, mindkét együttes nagyon figyelt védekezésben, így három perc alatt egy-egy dobás esett be mindkét oldalon. Medgyessy erőszakos betörésével ismét néggyel mentek az alföldiek, majd Katona kosara után 15-21 állt a táblán, mondhatni tetemes előnyre tettek szert a ceglédiek. Zsinórban hét pécsi pont jött ezután, közte Fűrész Dia második hárompontosa, így egy pillanatra vezettünk (16. perc 22-21). Maksimovic büntetőivel egészen sokáig 22-23 állt a táblán, majd a nagyszünet előtti utolsó másodpercekben Medgyessy ziccerezett, ezzel húsz perc játék után 22-25 volt oda.

Kimaradt helyzetekkel indult a harmadik negyed, Medgyessy révén tudta tovább növelni előnyét a Cegléd (22. perc 22-27). Siksniute révén tartottuk a lépést, ám egyenlítés helyett Skoric dobott hármast odaát (26-32). A 28. percben egy pontra zárkóztunk Siksniute középtávolijával, de Nagy-Bujdosó gyorsan válaszolt (34-37). Jókor jött Juhász Dorka palánk alóli találta, így a záró felvonásnak öt helyett három pontos előnnyel vághattak neki a kék-sárgák (36-39).

Skoricot faultolta Juhász Dorka dobás közben így két szabaddobással már a 14. pontjánál járt a ceglédiek légiósa (36-41). Játékunk megintcsak pontatlan volt, rosszul dobtunk nagyon, pedig vártuk a csodát, vagy a varázsütést, hiszen utoljára 22-21-nél vezettünk még a második negyedben. Kár volt az eladott labdákért, mert nagyon meg kellett szenvedni minden kosáért, találatért. Öt perc volt hátra, amikor Ruttner találataival 39-47-re módosult az állás és kérdés volt, maradt-e még energia a fordításra. Úgy biztos nem, hogy a nyerő emberré előlépő Ruttnert nem tudta senki megállítani, zsinórban dobott nyolc pontjával tízre nőtt a ceglédiek előnye (39-49). Támadtuk rendesen a gyűrűt, a támadó lepattanókat rendre megszereztük, sokadik kísérletre Siksniute gyötört be egy duplát, kár hogy a ráadás büntetői kimaradt (38. perc 41-49). A lehetőség megvolt, de közelebb nem jutottunk, dobásaink ismét csak mellémentek. Egy perc volt a lefújásig, amikor Skoric büntetőivel ismét tíz lett közte, ezzel pedig a hajó - amivel a négybe evezhettünk volna -, végleg elment. A Cegléd folytathatja az elődöntőben, a PEAC-PÉCS pedig az 5-8. helyért játszhat a Vasas Akadémia ellen szombaton Pécsett.

PEAC-PÉCS – VBW CEKK CEGLÉD 43-53 (13-15, 9-10, 14-14, 7-14)

Pécs, 500 néző. V.: Papp, Győrffy, Jakab

PEAC-PÉCS: Mandic -, Raksányi 8, Kuster 7, Juhász 8, Siksniute 12. Csere: Zele 2, Fűrész 6/6, Licskai -. Edző: Boris Maljkovic, Imreh Ajtony.
CEKK CEGLÉD: Medgyessy 10, Katona 5/3, Skoric 18/6, Serbán -, Nagy-Bujdosó 4. Csere: Maksimovic 6, Kányási 2, Ruttner 8. Edző: Cziczás László.

« vissza


Kiemelt támogatók:

A LEGISMERŐSEBB CSAPATHOZ LÁTOGATUNK - GABRIEL CARRASCO

Interjú Gabriel Carrascóval (2017-12-17)

© Minden jog fenntartva