PEAC-Pécs Menü
TIPPMIX

A SIKERESEBB PÉCSI NŐI KOSÁRLABDÁZÁSÉRT

A sikeresebb pécsi női kosárlabdázásért
Fontos lépéseket tettek az érintettek annak érdekében, hogy a következő bajnokságtól sikeresebben, egységesebben, összehangoltabban képviseljék Pécs városát a női kosárlabda bajnokságban.
Három éves együttműködési megállapodást írt alá Pécs Megyei Jogú Város, a PEAC-PÉCS csapatát üzemeltető Kosárlabda Akadémia Sport Kft. és a PINKK Pécsi 424-et irányító Mecsek-kosár Kft. vezetése. A megállapodás célja hogy újra erős, ütőképes, gazdaságilag versenyképes csapata legyen a pécsi női kosárlabdázásnak, és a kiváló infrastruktúrával rendelkező pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémiáról a jövőben kikerülő fiatalok is kibontakoztathassák tehetségüket az élvonalban. A jövőben a két csapat összehangolja majd a céljait annak érdekében, hogy a PEAC-PÉCS a lehető legjobb eredményt tudja elérni, a PINKK-Pécsi 424 pedig olyan stabil, első osztályú csapat maradjon, amely elsősorban értékes fejlődési pályát kínál az előbbre lépni akaró tehetségeknek.

Az együttműködés révén játékos-mozgásokra is sor kerül most is és a jövőben is: augusztustól a PEAC-PÉCS csapatában folytatja pályafutását Gémes-Sarok Nikolett és Ruják Nóra is, a PINKK két tapasztalt, rutinos ászával 3 évre szerződött a fekete-fehér klub. A PINKK NB I A. csoportos csapatában jut majd lehetőséghez Kozármislenyben a következő idényben kölcsönszerződéssel Szücs Réka és Szücs Lilla, akik eddig a PEAC-PÉCS-ben és az NB I B-ben induló PEAC-PÉCS-Pingvinek csapatának erősségei voltak.
A megállapodásban szerepel az is, hogy a két csapat – amely egyaránt indít NB I B-s csapatot is az új bajnokságban – a felkészülés során együttműködik egymással (közös edzőmeccsek, tornák szerepelnek a tervek között), egyeztet a sportszakembereinek képzéséről, szurkolói számára pedig lehetővé teszik egymás mérkőzéseire történő belépést közös bérlet vásárlásával.

A PEAC-PÉCS csapata új szakmai stábbal vág neki augusztus közepétől a 2018/2019-es idénynek, miután hosszú távú megállapodást kötött az új vezető edzővel, aki Meszlényi Róbert lesz. – Városunk vezetésével és a klub szakmai irányítóival közösen azt szerettük volna, ha magyar vezetőedzője lesz a PEAC-PÉCS-nek, aki hosszabb távra jó megoldást jelent számunkra. Örömmel írtunk alá 2+1 éves szerződést Meszlényi Róberttel, aki számomra még a Soproni Postással vívott hatalmas csaták során írta be magát a sporttörténelembe – nyilatkozta Kond Árpád ügyvezető. Az 50 éves, Sopronban élő szakvezető az elmúlt öt évben a Soproni Sportiskola utánpótlás csapatainál edzősködött, nevelt és alkotott, ám az azt megelőző 17 évben egyebek mellett bajnoki és kupadöntőt játszott a Soproni Postással, illetve Magyar Kupát nyert az Univer Kecskemét férfi csapatával, és dolgozott a férfi válogatott szövetségi kapitányaként is.

Meszlényi Róbert munkáját másodedzőként Ábrahám Márta fogja segíteni, aki az elmúlt két évben a Győr együttesénél tevékenykedett. A csíkszeredai születésű szakemberrel két évre írt alá a klub, ő az ellenfelek feltérképezése mellett az egyéni képzésekben is jelentős erősítést fog jelenteni, hiszen ezt a nyarat az utánpótlás válogatott mellett az MKOSZ székesfehérvári bázisán tölti, ahol több fiatallal végeznek egyéni fejlesztő tevékenységet.


A PEAC-PÉCS együttesében a már említett két pécsi illetőségű érkező mellett lesznek régi és új arcok is. - Nagy erőfeszítéseket tettünk azért, hogy az elmúlt idényben kiválóan teljesítő Sarah Imovbioh a jövő évadban is nálunk játsszon, és örömmel jelenthetem be, hogy sikerrel jártunk, a nigériai center, aki a 2017/2018-as idény legjobb pontszerzője és legtöbb lepattanót szerző játékosai volt, az új évadban is a PEAC-PÉCS mezében szerepel majd. Hosszabbítottunk a rendkívül tehetséges, nyáron az U18-as válogatottal VB-résztvevő Wentzel Nórával, és marad nálunk az U20-as válogatott Tenyér Zsófia. Sikerült megszerezni két nagyszerű magyar válogatott játékost, a 29 éves, 180 cm magas kiváló hátvéd-bedobót, Simon Zsófiát a Győr bronzérmes gárdájától igazoltuk, míg a nyáron a magyar válogatottban jó teljesítményt nyújtó 24 éves, 190 cm magas Barnai Juditot a BEAC-tól szerződtettük a következő évadra. A PEAC-PÉCS-ben folytatja a VB-résztvevő Belgium válogatottjának irányítója, a 168 cm magas, 25 éves Julie Vanloo, aki legutóbbi idényében az Istambul Universitesi és a francia Lyon együttesét erősítette. Csapatunk magas posztjainak stabilitása érdekében a 29 éves, 189 cm magas szlovák Katarina Tetemondovát igazoltuk le. Természetesen nem mondhattunk le arról, hogy a legrátermettebb fiataloknak további perspektívát kínáljunk, így a tavaly Hartung Anita irányításával bronzérmet szerző junior gárdánkból a center Kovács Kitti és az irányító Jelena Radonjic is az első csapattal fog nekivágni a munkának, és az ajtó még nyitva áll további fiatalok előtt. Egyúttal szeretném megköszönni a tavalyi munkát a tőlünk távozóknak is, Licskai Zsófinak, Rasheed Ritának, Demeter Nórának, Sellei Dalmának, Sanja Mandic-nak, Maja Vucurovic-nak, Brie Roberson-nak sikeres folytatást kívánunk. Ugyanúgy nagyon szorítunk és kitartást kívánunk az Egyesült Államokba távozó Juhász Dorkának is, akit hazavárunk, ahogy lehet – mondta el az ügyvezető, aki számít az új idényben a PEAC-PÉCS szakmai stábjában Rátgéber László szaktanácsaira, Éles Péter, Jágity Csaba, Hartung Anita, és Gyenizse Áron munkájára is.

(A fenti képen balról jobbra: Kond Árpád, a PEAC-Pécs ügyvezetője, Rátgéber László mesteredző, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia stratégiai és szakmai vezetője, Iványi Dalma sokszoros válogatott kosárlabdázó, a PVSK utánpótlás edzője, dr. Páva Zsolt Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere, Feleki Attila a PINKK Pécsi 424 tulajdonosi körének képviselője)

« vissza


Kiemelt támogatók:

SZOMBATON BEFEJEZHETJÜK A PÁRHARCOT - WENTZEL NÓRA

Interjú Wentzel Nórával (2018-04-19)

© Minden jog fenntartva