PEAC-Pécs Menü
TIPPMIX

1-0-RA VEZETÜNK A VASAS AKADÉMIA ELLEN

1-0-ra vezetünk a Vasas Akadémia ellen
Érvényesítette a papírformát a PEAC-PÉCS, és magabiztosan megnyerte a Vasas Akadémia elleni mérkőzését arányban. Csapatunk legjobbjai az egyaránt 19 pontig jutó Kuster és Raksányi volt.
PEAC-Pécs
PEAC-Pécs
Vasas Akadémia
Vasas Akadémia

A szurkolók távolmaradtak a play off 5-8. helyéért vívott PEAC-PÉCS – Vasas Akadémia találkozó szombati mérkőzéséről, így alig néhányan lézengtek a feldobáskor a lelátón. Ami néhány nappal ezelőtt nem esett be, az most igen, alig telt el három perc és 9-2 állt az eredményjelzőn. Felébredtek a piros-kékek is, akik a PEAC-PÉCS nyomába eredtek, miközben Dúl és Colis is bevágott egy-egy hármast, így a hatodik percben 13-12-re zárkóztak. Időkéréssel próbálkozott Boris Maljkovic, ám mégis a Vasas fordított légiósaiknak köszönhetően (8. perc 13-16). Pályára került Zele, Licskai és Szücs Réka is, ám a „szokásos” eladott labdák miatt a három pontos vendégelőny megmaradt az első tíz perc végére is (17-20).

Sokat nem változott a játék képe a negyed elején, laza védelmünket kihasználva őrizték előnyüket a piros mezes fővárosiak (13. perc 21-26). A jól beszálló Szücs Lilla és Kuster kosarai nyomán utolértük ellenfelünket, sőt a vezetést is átvettük a negyed derekán (27-26). Más sebességbe kapcsoltak lányaink, úgy tűnt, ekkorra kezdett elmúlni náluk az elődöntő sokkja, sorra szerezték a kosarakat, Siksniute palánk alól többször is eredményes volt, a különbség pedig csak egyre nőtt (17. perc 38-28). Működött a védelem, a szerzett labdákból pedig gyors támadásokat vezettek Mandicék, így a nagyszünetre kis híján megnyugtató előnyre tettünk szert, kár volt Dusanic hárompontosáért (46-35).


Pontatlanság jellemezte a csapatok játékát a harmadik negyed elején, több mint négy percig csak egy-egy hárompontos kosár esett, nálunk Kuster, odaát pedig Bachvarova bizonyult eredményesnek (49-37). Volt közben kimaradó büntető, eladott labda, de amikor összekapták magukat lányaink, ismét megugrottak, a különbség közelített a húszhoz (26. perc 56-39). A bűvös húszasra még kicsit várni kellett, Colic „rondított” bele egy zóna ellen dobott hármassal, de két perccel a harmadik játékrész vége előtt Kuster 19. pontjával összejött (62-42).

Kimaradt helyzetekkel indult a záró felvonás, ebben a tíz percben sok szerep jutott a pécsi fiataloknak, akik jól tartották a meccset. Licskai volt kétszer egymás után eredményes palánk alól (66-44). Őrizte előnyét a PEAC-PÉCS, Colic talált be néhányszor a 6,75-ön túlról, de összességében jól működött a pécsi védelem (36. perc 70-52). Sellei Dalma is pályára lépett az utolsó percekben, a Vasasnak pedig több dobása is beesett, így tudott faragni a különbségen. A találkozó végül magabiztos pécsi sikerrel zárult, folytatás szerdán 18 óra 30 perckor Budapesten.

PEAC-PÉCS – VASAS AKADÉMIA 76-63 (17-20, 29-15, 16-9, 14-19)
Pécs, 100 néző. V.: Gál, Rácz, Kovács

PEAC-PÉCS: Mandic 4/3, Raksányi 19/3, Kuster 19/6, Juhász 4, Siksniute 9. Csere: Zele 7/3, Szücs R. 2, Licskai 4, Szücs L. 8, Sellei -. Edző: Boris Maljkovic, Imreh Ajtony
VASAS: Colic 16/12, Dúl 3/3, Bajnóczi 2, Dusanic 11/3, Rochel 6. Csere: Bachvarova 10/6, Mérész 7, Solymosi 4, Farkas 4, Dobos -. Edző: Igor Skocovski, Dragoljub Krivacevic

Szücs Lilla: Örülök, hogy a mai meccsen az eddigi legtöbb pontot szereztem a felnőtt mezőnyben. Nagyon nehéz volt motivációt találnia mindenkinek a Cegléd elleni vereség után erre a meccsre, de tudjuk, hogy nagyon fontos az ötödik hely megszerzése, és hogy megmutassuk mire képes ez a csapat. A második félidőben ez már jobban látszott.
Boris Maljkovic: A mérkőzés elején lehetett érezni, hogy még az elődöntő hatása alatt vagyunk, nagyon szomorúak a lányok. Muszáj felállnunk, és a lehető legjobbat hozni a továbbiakban. Amikor felébredtünk, jobban, agresszívebben védekeztünk, futottunk, akkor jobbak voltunk. A célunk nem lehet más, mint az ötödik hely megszerzése most már.
Cassandra Rochel: A kosárlabda védekezésről és támadásról szóló játék, amelyből az utóbbit jól abszolváltuk a mai mérkőzésen. A dobóink jól teljesítettek, viszont védekezésben elsősorban a kizárások miatt nem tudtuk megnehezíteni a pécsiek dolgát. Igyekszünk szerdán javítani.
Igor Skocovski: A Pécs sokkal komolyabb csapat rutinos játékosokkal, voltak azért szép perceink ma, a második negyedtől a Pécs megmutatta a nagyobb tudását, gyorsaságát és így elcsúszott már a meccs számunkra. A végén megpróbáltunk visszajönni a meccsbe, de még nem vagyunk annyira rutinosak, hogy ez jobban sikerüljön. Szerdán igyekszünk egy jó meccset játszani hazai pályán a PEAC-cal.

« vissza


Kiemelt támogatók:

A ZTE-HEZ LÁTOGATUNK - LICSKAI ZSÓFIA

Interjú Licskai Zsófiával (2017. 10. 19.)

© Minden jog fenntartva